Comments are off for this post

Csillag gyúlt a sötét éjen

A fenti címen rendeztük meg Egyesületünk újabb Kultúrszalon rendezvényét. Céljainknak megfelelően igyekszünk a zene minden műfajával foglalkozni előadás vagy koncert formájában.

Most a Sodorka zenekar ádventi estjére hívtuk a zenebarátokat. A fiatal együttes a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium növendékeiből alakult, előadásukban autentikus népzenét és saját feldolgozásokat játszanak.

A kissé hűvös idő és a vírusjárvány ellenére – talán a megfelelő internetes hívogatásnak köszönhetően – szép számú, 55 fős közönség töltötte meg a Szent István Művelődési Ház Szent László termét. Elnökasszonyunk, Szabó Adrienn rövid köszöntőjét követően a zenészek bele is csaptak a húrokba. Ez szó szerint igaz, hiszen az 5 fős formációban hegedűt, brácsát és nagybőgőt hallhattunk.

A virtuóz módon játszó hegedűs megadta az alaphangot, a brácsázó és nagybőgős fiúk pedig méltó társai voltak a zenében. A kellő bevezetés után egy törékeny leány állt melléjük. Ahogyan megszólalt az éneke, az csodálatos volt. Tisztaság, pontos intonáció, bársonyos hangszín – minden együtt volt ahhoz, hogy kikapcsolódhassunk.

Aztán még bővítették a lehetőséget, hiszen a bemondóként szereplő fiú is előkapott egy klarinétot és még színesebb lett a zene. Még többszólamú ének is szerepelt a repertoárjukban.

A nagyon jól összeválogatott műsor utolsó számaként a hallgatóságot is megénekeltették a jól ismert “Kiskarácsony, nagykarácsony” dal eléneklésével, amelyből a lelkes közönség vastapsa ráadást kért.

Nagyon kellemes rendezvény volt szép zenével, utána jóízű beszélgetésekkel, karácsonyra hangolódással.

 

Székesfehérvár, 2021. december 16.

Szabó Balázs